Artúr*
Napok óta nem főztem. Mármint én főztem ám, csak mindig más került ki a blogra, mert sokkal izgalmasabb volt, mint amit én kavartam a konyhámban. De most, hogy legalább péntekre jusson recept leírom, mit kísérleteztem.
Először is az úgy volt, hogy Mamma leírta, hogy milyen az igazi túrógombóc. Ezzel sokat nem vitatkoztam, mert én is felvertem világéletemben a tojásfehérjét a tésztához, és mindig is vajon pirítottam a morzsát. De ez a kétszersültes balhé, hogy dara helyett kétszersültmorzsa sűrítsen, nos ez új volt. Olyannyira, hogy bár alapesetben roppant elégedett vagyok a túrógombócaimmal, most ki kellett próbálnom ezt az újfélét.
El is mentem a boltba, ott eltévedtem, és nem a túrós polcnál találtam magam, hanem a sajtosnál. Ahol is volt ricotta, de nem volt túró. Gondoltam is magamban, elég vacak hely ez, pedig mekkora böhöm nagy áruház, de ne legyünk kényeskék, megkockátatok. Persze utána megtaláltam a túrót is, két sorral odébb, de akkor már eldöntetett, nekem most ricottagombócom lesz, és kész.
El is készítettem, Mamma útmutatásai szerint, finom lett, könnyű. Azért hogy valamit én is hozzátegyek az ügyhöz: az én anyukám már évek óta nem vásárol zsemlemorzsát. Így nekem is különlegesen lustának kell lennem, ha nem friss/száraz zsemléből-kifliből készítem. Ma például frissből. Ha zsemle lett volna, simán kenyérpirítóban megpirongattam volna a szeleteket, és úgy tettem volna a turmixba és a morzsát már csak egy pillanatig kellett volna pirítani a vajon. Mivel kifli volt, előbb tettem a turmixba, majd a forró vajon kicsivel tovább pirosítottam. Tökéltes zsemlemorzsát kapsz, sokkal kevésbé fojtósat, mintha boltit használsz.
Szóval köszönet Mammának a remek gombócért!
De itt még nincs vége a történetnek. Tudniillik megint egyedül lakom, családom elment nyaralni (amennyiben bárki tart tőle, hogy éppen egy nyári lehűlés idején menne nyaralni, előbb egyeztessen a sógornőmmel. Amikor ugyanis ők mennek garantált a nagyon hideg hidegfront. Előtte, utána kánikula.) Így a fél kiló ricottából készült gombóc istentelen mennyiség lett. Már amikor bekevertem tudtam, de gondoltam, most jött el az ideje, hogy kipróbáljam itthon is a sós túrógombóc koncepciót. Aki tehát ma a keresőkifejezései között megtalálja a ricotta+fokhagyma+blog (mert már csak blogokban keresek) kombinációt, legalább tudja, hogy ki járt arra.
Szóval a maradék csupasz gombóckákat most sósan kívántam felhasználni. És ehhez fokhagymás, bazsalikomos paradicsommártást gyártottam. Semmi faxni, szerintem erre mindenkinek van saját isteni receptje. Én most raktam bele egy kicsike fahéjat, mégiscsak túrógombóc. Ja, és megint nem kilépve a túró sztereotípiákból, egy kis bacont is pirítottam rája.
A tanulság: finom a túrógombóc sósan is. DE egész egyszerűen sokkal jobban szeretem az édest annál, hogy paradicsommártással egyem. Ahhoz remek a sima tészta, meg a gnocchi. Maradjunk ennyiben.
*A poszt címe a lovagi tornára való felkészülés jegyében született. Gombóc Artúr is, meg lovag is. Értitek, na!
1 komment