Rezsó
Holnap elutazom, talán szerdán meg jövök. Addig két írást hagyok, hogy legyen mit beosztani. Szép napokat mindenkinek!
Már mindnyájan tudjátok, hogy nem régen (jesszus, most már egy éve!) költöztem új lakásba, egy új építésű társasház földszintjére. A legelején még konyhabútor nélkül (hosszú történet), de volt hűtőm, meg egy rezsóm. Aztán lassan beköltöztek a szomszédaim is. És itt kezdődtek a bonyodalmak. Legelőször is megérkezett a konyhabútorom. Ezért aztán odébb toltam mindent, ami útban lett volna, és megláttam a foltot. A falon. Szép, 20-30 cm átmérőjű nedves folt volt. Másnap is megnéztem, hogy megvan-e még, és megvolt. Sőt, mintha nőtt volna. Hozzátartozik, hogy először azt hittem, hogy egy nejlon mögé befolyt valami, így kivártam és nem azonnal hívtam a kivitelezőt, hanem egy hét múlva, aki mondta, ok, ideküldi a Gépész Józsit.
Józsi megjött másnap:
-Hol a folt?
-Hát ott, az a falon.
-Az nem az.
-De ugyan már, mégis, szerintem határozottan folt formája van. NEDVES folt.
-Ja igen, de ott nem megy vezeték, úgyhogy az nem lehet folt. Majd megszárad. [Nő vagyok, tudom, de biztos, hogy hülye is?]
-És ha nincs ott vezeték, akkor mégis, honnan jöhet a nedvesség?
-Ja, ez a K2-es épület?
-Igen.
-Hát tudja, az úgy volt, hogy a szomszéd lakásban a bojler eresztett a múltkor, de még nem laktak ott, a fiúk meg nem vették észre, hogy pár száz liter víz elment. Az aljzatba. Aztán az most itt van a ház alatt. A szigetelőfólián, mert jól alászigeteltük. Azon áll. Azt onnan ki nem tudjuk venni. Elszivárog majd, de csak felfelé, lefelé nem tud, mert a fólia, az jól alászigetel. Úgyhogy majd megszárad. Elpárolog.
-A több száz liter víz az én konyhafalamon keresztül?!!
-Hát, másfelé nemigen tud. De már szárad.
-De nem szárad, nézze, két hete mindennap nő.
-Eddig nőtt, de most majd megszárad. Nyár van, ilyenkor könnyen megy. [fejemben a nyomás, mint a kapitányéban a Szaffiból növekedni kezd]
-De uram, szeretném beépíttetni a konyhabútoromat.
-Persze, csak nyugodtan, az majd eltakarja.
-De hát tudja, a konyhabútorom hátulja mdf lapokból készült. Ha állandóan vizet kap, akkor esetleg szétrohad.
-Dehogyis. A folt megszárad. Látja, szárad.
-De nem szárad. Nő.
-Nem, nem. Szárad. [na, te, te biztos jobban tudod, te marha, te laksz itt, én meg most estem be öt perce, honnan is tudnám, én vagyok a hülye, ugye? minek születtem nőnek…]
-De higgye el, nem szárad. Nő. Látom, hogy nő.
-Hát idefigyeljen, én most körberajzolom, hogy lássa, nem nő. [fejemben lassan erősödő sivítással: barombarombarom!] – Körberajzolja. Ceruzával, és jó messzire a folt széleitől, tudjátok, olyan 5-6 centire, hogy nehogy tévedés essék.
Gyorsan lemondom az asztalost (jajj, az is szép történet), és várok három napot. Hívom megint a kivitelezőt. Elmagyarázom, hogy Józsi mit mondott, mit tett, és hogy a folt túlnőtte magát a ceruzarajzon. Ok, küldi Józsit megint. Józsi jön, megnézi a foltot és aszondja:
-Hát mondtam magának, hogy nő, nem megmondtam? [Józsikám, és édesanyáddal minden rendben?]
Fontos megjegyzés, mindezt nem a Monthy Phyton csoport valamely darabjából kölcsönöztem a dramaturgia kedvéért. Ez megtörtént. Kicsit rövidítve, de egy másnap született baráti levélben, még a friss élmények hatása alatt megírtam, úgyhogy gyakorlatilag szó szerint.
Józsi közelebbhajol. Szaga nincs. Egyébként is, ott nincs vezeték, biztos a víz a szigetelésről. Mondom:
-De ez a folt nem az első pillanattól van itt, mostanában jelent meg. Talán két hete. Mikor folyt el a víz?
- Ja, az régebben.
Na ekkor megint hívtam a kivitelezőt, és kissé emeltebb hangon elmeséltem, hogy itt állok Józsival, és sürgősen csináljanak valamit, mert botrány lesz. Amit én csinálok. Megérkezett kivitelező, beruházó, gépészfőnök. Hamar belátták, hogy nem csak egy hisztis p. vagyok, a folt létezik és nő.
-Meg kell bontanunk a falat, mert alá kell néznünk. Nem tudjuk mitől van.
Csak csináljanak már valamit! Falat megbontották, kiderült, hogy egy szennyvízvezeték megy ott, valószínűleg az ereszt. Másnapra hoztak endoszkópot (tényleg, nem vicc), benéztek a csőbe, megtalálták a szivárgást, kiderült, hogy valaki elégette a pvc csövet. Azért csak akkor derült ki, mert a szomszédok akkor költöztek, és addig nem volt használatban a vezetékek azon része. Ha Józsira hallgatok, a konyhabútorom meg szépen szétrohad hátulról. De legalább jól eltakarja.
A kár megtörtént, a csövet kicserélték, de a fal belülről teljesen szétázott. Úgyhogy ha azt akarom, hogy gyorsan száradjon, akkor ők most ezt a bontást itt hagynák, és pár hónap (!) alatt megszárad. Egy 70 centi hosszú, a legmagasabb pontján fél méter magas luk a konyhám és fürdőszobám között. Zárt ajtónál is mindig tudtam, ég-e fürdőszobában a villany, és hallottam, ha a házban bárhol, bárki lehúzta a vizet. Kb. mintha időnként beindítanának egy kisebbfajta vízesést a lakásban. A legváratlanabb pillanatokban.
És így alakult, hogy majd fél évig rezsón főztem, ami a hűtő tetején állt. Fél évig nálam garantáltan a szósz várt a tésztára, ritkán főztem többfogásos ebédeket, és a frissensült mindig nagyon frissen sült. Leginkább, amikor már kiszedtem a rizst a vendégeknek.
De a vendégek általában chili con carnét kaptak, mert az pont ilyen rezsós étel:
a nagyon apróra vágott marhahúst egy kevés olajon megfehérítem, hozzádobom az apróravágott vöröshagymát, chilit (vagyis általában erőspaprikát), sót, aztán együtt kevergetem, de igen hamar felöntöm paradicsomlével és párolni kezdtem.
Amíg a hús puhul előkészítem a tortillát: lisztbe elmorzsolok hideg vajat. Aztán sózom és annyi hideg vízzel, hogy kemény tésztát kapjak gyúrom, egyenletes, csomómentesre. Hűtőben pihenni hagyom –vagy nem, – és deszkán kis gombóckákból olyan palacsintaméretű vékony (fél mm) lapokat nyújtok.
A hús közben már puhul, ha van otthon öntök hozzá egy kis vörösbort, egy fél narancs levét belefacsarom, meg egy darabka megsuvickolt sárga héját is belefőzöm. Amikor már gyakorlatilag teljesen puha – kiveszem a narancs héját és konzerv vagy fagyasztott kukoricát és konzerv pirosbabot öntök bele. [Ha valaki nem konzervből készíti, értelemszerűen az áztatott bab és a kukorica főzési idejével is kalkuláljon.] Annyi paradicsomlével felöntöm, hogy sűrű, de szószos legyen, még kevergetem, főzögetem, fokhagymázom, zöldfűszerezem (nálam bazsalikom és szurokfű jár hozzá).
Aztán amikor már kész, lefedem, és mivel a rezsó igen jó meleg egy vékony serpenyő is átforrósodik rajta egy pillanat alatt. Ebben egy fél perc alatt megsül a tortillák első fele (hólyagosra), és másik fél alatt a másik fele. Ezt lehet sütni folyamatosan, és már négy-öt kész darabnál hívni a vendégeket, akik majd mindig kapják a frisset. Ez persze logisztikailag csak rezsóval kivitelezhető, mikor is a rezsó a konyhaasztalhoz rendkívül közel mozdítható, de legalább ennyi előnyünk származzon belőle.
Ezt most nem főztem meg. De képzeljétek, hogy igen. Régi, jól bevált, kollégiumi kaja ez. Mindig siker.
3 komment